Frei Tamás televíziós újságíróként több mint 100 országban forgatott riportfilmeket, műsorait milliók látták itthon és külföldön. 2010. októberében jelent meg első akcióregénye,  A  Megmentő, mely az év legsikeresebb könyve lett, hetekig vezette a legfontosabb eladási listákat. Második regénye, A Bankár 2011. novemberében jelenik meg.

Aki szerette a Dossziét, az Frei Tamás regényeit is élvezni fogja: a könyvek  nemcsak szórakoztatóak,  hanem informatívak is. Olvasás közben lélegzetelállító dolgokat tudunk meg a kulisszák mögött zajló és a sorsunkat érintő játszmákról, a hatalmi elit rejtett világáról.

Frei Tamás így vall A Megmentőről: „Kikapcsolódásként szeretek olyan kalandregényeket olvasni, amelyekben rá lehet ismerni a mai világot valójában irányító szereplőkre: elnökökre, befolyásos milliárdosokra, titkosszolgálati figurákra, és mindig is szerettem volna egy ilyet nekünk, magyaroknak írni. Egy minket, magyarokat is érintő, Magyarországon is játszódó, mégis nemzetközi thrillert. A Megmentő hőseivel, akik modellek és miniszterek, oroszok és
irániak, oligarchák és diplomaták; riporterként szinte mindegyikükkel találkoztam
a valóságban is. Jártam a háborús helyszíneken, vacsoráztam oligarchák magánvillájában,
szórakoztam londoni topmodellek partiján, szóval láttam rengeteg mindent
abból a világból, amiről  írtam.”

A tévésből lett regényíró másik szenvedélye a kávé: az elmúlt években egyre többet foglalkozott vele és a Cafe Frei kávézóláncával. Frei Tamás jelenleg Nizza közelében él.
További részletek: http://www.frei.hu/

A szerző művei:
Bejelentkezés
Hírlevél
Kövess minket
Ulpius-ház Könyvkiadó a Twitteren Ulpius-ház Könyvkiadó az Iwiwen
Akciók
Hírek és programok
Helló Győr!

1000 Ft ajándék kupon minden kedves Győrben vásárlónknak!

Bővebben

Dedikálás: A szürke ötven árnyalata írónője és az odaadó rajongók

Izgatott, ám fegyelmezett tömeg várakozik a Barnes & Nobles könyvesboltnál péntek este. Ó, E. L. James A szürke ötven árnyalata c. erotikus regényének fanatikus rajongói tudják csak igazán,...

Bővebben
A világ legnépszerűbb fogyókúrája

A fogyókúra, amelynek semmi köze a kalóriákhoz

Dr. Pierre Dukan negyven évig neurológusként és belgyógyászként működött. „Fogyókúrás karrierje” azzal indult, hogy egyik túlsúlyos...

Bővebben