orhan-pamuk.jpgA Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Franz Kafka és Marcel Proust művészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint ötven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző történetei elsősorban Isztambul európai részén játszódnak, de könyveiben szerepet kapnak a város elhagyott derviskolostorokkal tarkított „egzotikus” negyedei is – Európa és az iszlám Törökország találkozik.


Az 1952-ben gazdag, nagypolgári és kifejezetten világi gondolkodású családba született író előbb építésznek tanult, majd újságíró-diplomát szerzett. Huszonhárom éves korától az írásnak él. Első regénye a Cevdet Bey ve Ogullari (Cevdet bej és fiai) elnyerte a Milliyet irodalmi díjat (1982). Franciaországban 1991-ben és 2002-ben is Pamuk kapta a Legjobb külföldi könyv díját az Ulpius-ház kiadásában magyarul is megjelent A fehér vár, illetve A nevem: Piros című regényeiért. A Fekete könyv című Pamuk-regény alapján készült filmet, a Secret Face-t a neves török rendező, Omer Kavur jegyezte.


A Time magazin 2006-ban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.
A The New York Times egy „új csillag” születéséről írt vele kapcsolatban A fehér vár megjelenésekor, a The Guardian pedig a „XXI. század 21 legjobb írója” közé sorolta.
Pamuk politikai megnyilvánulásai miatt is gyakran kerül az újságok címlapjára: támogatja a kurdok küzdelmét, síkra száll az emberi jogokért és a szólásszabadságért, és ő volt az első muzulmán értelmiségi, aki annak idején kiállt a fatvával sújtott Salman Rushdie mellett.

A szerzőnek az Ulpius-ház Könyvkiadónál eddig megjelent regényei:

 

Fekete könyv

Isztambul

Az új élet

A nevem Piros

A fehér vár

Az ártatlanság múzeuma

 

https://www.facebook.com/pages/Orhan-Pamuk/236191933065051

http://www.orhanpamuk.net/

A szerző művei:
Bejelentkezés
Hírlevél
Kövess minket
Ulpius-ház Könyvkiadó a Twitteren Ulpius-ház Könyvkiadó az Iwiwen
Akciók
Hírek és programok
Helló Győr!

1000 Ft ajándék kupon minden kedves Győrben vásárlónknak!

Bővebben

Dedikálás: A szürke ötven árnyalata írónője és az odaadó rajongók

Izgatott, ám fegyelmezett tömeg várakozik a Barnes & Nobles könyvesboltnál péntek este. Ó, E. L. James A szürke ötven árnyalata c. erotikus regényének fanatikus rajongói tudják csak igazán,...

Bővebben
A világ legnépszerűbb fogyókúrája

A fogyókúra, amelynek semmi köze a kalóriákhoz

Dr. Pierre Dukan negyven évig neurológusként és belgyógyászként működött. „Fogyókúrás karrierje” azzal indult, hogy egyik túlsúlyos...

Bővebben