A székely arisztokrata származású Ugron Zsolna tízéves volt, amikor családja Kolozsvárról Budapestre költözött. Jogi diploma után évekig dolgozott televíziók kül- és belpolitikai műsoraiban szerkesztő-riporterként, míg néhány éve újra fel nem fedezte szülőföldjét és bele nem szeretett Gregor Roy Chowdhury-Mikesbe. Gregor édesapja bengáli arisztokrata volt, édesanyja Mikes Katalin grófnő, aki erdélyi gyermekkora után menekült Ausztriába a Ceausescu-rezsim elől. A házaspár két gyermekével jelenleg Zabolán él, ahol a román államtól visszaperelt, ősi Mikes-birtokon igyekszik helyreállítani és szállodaként üzemeltetni a kastély és az uradalom régi épületeit.
„Soha nem gondoltam, hogy valamikor újra Erdélyben fogok élni. Kolozsváron születtem, apai felmenőim több mint hétszáz éven át élték Transsylvaniát. Hol így, hol úgy. Ahogy a történelem hagyta. Legutóbb éppen nem túl jól, de előtte majdnem meseszerűen.”
Életrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben, mely néhány hónap alatt meghódította az eladási listákat, 2010.  decemberében jelent meg. Második regénye, a Szerelemféltők 2011. novemberében jelenik meg.


http://www.facebook.com/pages/Ugron-Zsolna/120941791302199
http://www.zabola.com/home/

Ugron Zsolna

A székely arisztokrata származású Ugron Zsolna tízéves volt, amikor családja Kolozsvárról Budapestre költözött. Jogi diploma után évekig dolgozott televíziók kül- és belpolitikai műsoraiban szerkesztő-riporterként, míg néhány éve újra fel nem fedezte szülőföldjét és bele nem szeretett Gregor Roy Chowdhury-Mikesbe. Gregor édesapja bengáli arisztokrata volt, édesanyja Mikes Katalin grófnő, aki erdélyi gyermekkora után menekült Ausztriába a Ceausescu-rezsim elől. A házaspár két gyermekével jelenleg Zabolán él, ahol a román államtól visszaperelt, ősi Mikes-birtokon igyekszik helyreállítani és szállodaként üzemeltetni a kastély és az uradalom régi épületeit.

Soha nem gondoltam, hogy valamikor újra Erdélyben fogok élni. Kolozsváron születtem, apai felmenőim több mint hétszáz éven át élték Transsylvaniát. Hol így, hol úgy. Ahogy a történelem hagyta. Legutóbb éppen nem túl jól, de előtte majdnem meseszerűen.”

Életrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben, mely néhány hónap alatt meghódította az eladási listákat, 2010. decemberében jelent meg. Második regénye, a Szerelemféltők 2011. novemberében jelenik meg.

http://www.facebook.com/pages/Ugron-Zsolna/120941791302199

http://www.zabola.com/home/

A szerző művei:
Bejelentkezés
Hírlevél
Kövess minket
Ulpius-ház Könyvkiadó a Twitteren Ulpius-ház Könyvkiadó az Iwiwen
Akciók
Hírek és programok
Helló Győr!

1000 Ft ajándék kupon minden kedves Győrben vásárlónknak!

Bővebben

Dedikálás: A szürke ötven árnyalata írónője és az odaadó rajongók

Izgatott, ám fegyelmezett tömeg várakozik a Barnes & Nobles könyvesboltnál péntek este. Ó, E. L. James A szürke ötven árnyalata c. erotikus regényének fanatikus rajongói tudják csak igazán,...

Bővebben
A világ legnépszerűbb fogyókúrája

A fogyókúra, amelynek semmi köze a kalóriákhoz

Dr. Pierre Dukan negyven évig neurológusként és belgyógyászként működött. „Fogyókúrás karrierje” azzal indult, hogy egyik túlsúlyos...

Bővebben